Advent Debrecenben
Több mint 100 program, 200 fellépő, közel 500 közreműködő és 120 faház a belváros 6 helyszínén: hamarosan megnyitja kapuit a Debreceni Advent programsorozata.
A Debreceni Advent több mint száz lélekemelő produkcióval és színvonalas portékákkal, továbbá az ünnepkörhöz igazodó gasztronómiai kínálattal várja közönségét november 29-től egészen december 23-ig.
A szervezők idén különösen színes, újdonságokban gazdag programkínálattal készültek, hogy a várakozás időszaka minden korosztály számára felejthetetlen élményeket nyújtson.
Újdonságok színesítik a belvárost
A Dósa nádor teret egy mesés világ és fénypark ékesíti, ahol a családok, gyerekek és felnőttek egyaránt megélhetik a karácsonyi csodákat. A mesevárosban életre kel gyermekkorunk vágyott terepasztala, alagúttal, templommal, fenyőfákkal, bakterházzal, kisvasúttal és körhintával. Először lesznek láthatóak a vásárban megjelenő karácsonyi manók is, akik minden éjjel életre kelnek és reggelre új helyszínen találhatják meg őket a legszemfülesebbek. A Debrecen Advent ezúttal új látványos attrakcióval gazdagodik: a belváros üzleteinek közreműködésével életre kel az adventi kalendárium december 1-től, melyet mindennap egy új kirakatban fedezhetnek fel. Az ünnepi fények nem csupán a várost díszítik, hanem a jégpálya felett is egy csillagos égbolt jelenik meg, amely mesebeli élményt biztosít a korcsolyázóknak a jégpályán, amit január 6-ig használhatnak a korizni vágyók. Karácsony és szilveszter között pedig az ünnepközi vásár vár mindenkit Debrecen belvárosában.
Társadalmi kezdeményezések
Az adventi időszakban idén több mint 7000 gyermek használhatja ingyenesen a korcsolyapályát, mely nemcsak közösségi élményt biztosít, hanem sportolási lehetőségét is nyújt. A klasszikus karácsonyi tradícióhoz illően a válogatott, minőségi kézműves és gasztronómiai kiállítók mellett az ínyencségek között 1500 Ft-os árú egytálétel is fogadja a látogatókat.
Az adventi vásár ideje alatt hétfőtől péntekig, kisiskolások ingyenes kürtőskalács-készítésen vehetnek részt. További kézműves foglalkozások az Adventi Kuckóban várják a gyerekeket és családokat, akik saját kézzel készíthetnek ünnepi dekorációkat.
A zenében is ínyencségekre számíthatunk
Csütörtöktől vasárnapig ingyenes programokkal várják az érdeklődőket a vásár területén és a színpadon. A belváros több helyszínén a gyermekkoncertektől az ünnep meghitt hangulatát idéző produkciókig, az utcaszínháztól a látványos táncbemutatókig válogathat a programok között az adventi vásár közönsége. Fellép a nemzetközi szinten is elismert Animus Csengettyű Együttes, a Bordó Sárkány Zenekar, a Szironta Együttes, valamint a közönségkedvenc zenészpáros; Békefi Viki és Feng Ya OU. A Debreceni Advent részeként ad koncertet mások mellett az Eszter-lánc mesezenekar, a népszerű Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Four Fathers Énekegyüttes, Singh Viki, továbbá a karácsonyi slágerével ismertté vált Csondor Kata is. Az idei adventi vásáron is megtalálhatjuk majd Vágó Jánost, azaz Mr. Pianót, valamint a látványos verklist, Horváth Jánost. Mindeközben a Kölcsey Központban folyamatosan ünnepi programokkal hangolódhatunk a karácsonyra, ahol többek között a Valcer Táncstúdió, az Adventissimo és a StEFREM kórus Bolyki Sárával is látható és hallható lesz. A Debreceni Advent részletes programjairól a rendezvény és a Kölcsey Központ honlapján és közösségi oldalain lehet tájékozódni.
A lelkiség és a hagyományok erejével
Minden adventi vasárnap a Debreceni Református Nagytemplom előtt közös gyertyagyújtással hangolódhatnak a látogatók az ünnepre. A Régi Városházától induló, nagy hagyományú menetek az advent varázsát hozzák el Debrecen belvárosába. (Az első gyertyagyújtás időpontja december 1., 17 óra, míg a további vasárnapokon 16 órára várják az érdeklődőket.)
A betlehemes találkozókkal újraélednek a régi szokások, melyek minden korosztályt közelebb hoznak a szeretet ünnepéhez.
A programok között szerepel idén is, a jótékonysági célt szolgáló Ronda Pulcsis Futás december 7-én 10 és 12 óra között a Baltazár Dezső téren, amely szintén népszerű eleme a Debreceni Adventnek, hiszen a jótékonysági futás célja a közösségi sport népszerűsítése mellett, a rászoruló és hátrányos helyzetű családok és gyermekek karácsonyának szebbé tétele.
Adventi Lélekkert
Az Emlékkert Advent idejére Lélekkertté alakul át, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a Karitatív Testület jóvoltából, ahol fényinstallációk, lélekséta és adománygyűjtés zajlik az Add tovább házikóban.
Élő Betlehem
December 20., 21., 22-én 15 órakor az Emlékkertben felállított jászolban valóságos szereplők közreműködésével elevenedik meg a karácsonyi történetet.
Utcabállal búcsúzik Debrecen az óévtől
Nagyszabású óévbúcsúztató utcabállal köszönthetjük az új esztendőt Debrecenben: sokak örömére visszatér a BÚÉK Debrecen, mely a Kossuth téren várja közönségét december 31-én, szilveszter éjjel. A zenés-táncos mulatság 20 órakor kezdődik Dj közreműködésével, majd 21 óra 15 perctől az Abrakazabra élőzenés koncertje következik Szirota Jeniferrel és Gudics Mátéval. Az óév utolsó órájában Vastag Tamással zenél az Abrakazabra. A szilveszteri utcabálon éjfél után egészen hajnali 2 óráig Erős vs Spigiboy szolgáltatja a legismertebb slágereket.